Rotary Futófesztivál 2016 - Zséder Zsolti beszámolója
A sokak számára szokásos „évadnyitó” verseny zajlott március 20-án Debrecenben a Rotary Club rendezésében. Az időjrás is a hagyományos arcát mutatta lemásolva a tavaly ilyenkor történteket, miszerint a versenynap előtt és után szeles, hűvös idő, a versenynapon megkegyelmezett az indulóknak és viszonylag szélmentes, napos futóidő állt rendelkezésünkre. Ez, és a 9:30 kor megrendezett Jótékonysági futás, biztosította a nagyszámú közönséget, a később induló hosszabb távok futói számára, mivel sokan maradtak kint és szurkolásukkal bíztatták a versenyzőket. A verseny hagyományosan egy 5 km-es útvonalon zajlott amely tartalmazott egy stadionkört, de a tavalyi emelkedős, lejtős, rekortános pályaszakasz helyett a stadionban a futbalpálya körül kellett kb ¾ kört megtenni műfű borításon, aztán ismét ki a szabadba. A célba érkezőket ünneplő közönség fogadta, ezzel téve teljessé a futók számára az örömet amit eme városi, de mégis erdei futóverseny teljesítése okozott.
Futóink több távon indultak az alábbi eredményekkel:
Maraton:
Nagy Norbert 5:21:57 mp
Félmaraton:
Papp Zsoltné 1:58:39 mp
Schmidt János 1:57:12 mp
Molnár Zoltán 1:40:28 mp
Keller Péter 1:57:31 mp
Kovács Ferenc 2:25:57 mp
Zséder Zsolt 1:59:14 mp
Negyedmaraton:
Lévai István 50:12 mp
Fekete István 51:59 mp