2015.09.20. – Nyírbátor – A nyírbátori versenyről igazából csak csütörtökön értesültem, de sajnálattal vettem tudomásul, hogy mivel a számomra munkanap lévén szombati nap délelőtt kerül megrendezésre, így biztosan nem tudok részt venni rajta. A főnököm azonban magától szabadnapot adott nekem, így mivel délután egyébként is a feleségem családjához utaztunk volna Kocsordra, Nyírbátoron keresztül, így nem lehetett kérdés, hogy 10 órakor én is a rajtvonal mögött fogok állni. Péntek reggel gyorsan elő is neveztem a félmaratoni távra. Kicsit ugyan vacilláltam, hogy kell-e ez a 21 km most nekem, de aztán azzal nyugtattam magam, hogy hétvégére úgyis egy hosszabb edzés volt betervezve. 

 A versenyt a Nyírségi Futók Sportegyesülete rendezte a nyírbátori sporttelepen felállított versenyközponttal. A pálya kb. 90%-ban erdőben, zúzott köves, homokos terepen és 10% aszfalton vezetett.

Mondhatni családias hangulatú volt a verseny, mert összesen maximum 40-45-en vághattak neki az 5, 10, 21 és 42 km-es távoknak. Nagy időt nem terveztem, csak egy kényelmes, jól eső 2 órán belüli teljesítést tűztem ki célul. Ennek megfelelően kényelmes tempóban a mezőny vége felé haladtam kb. 2,5-3 km-ig, aztán valami belső kényszer hatására gyorsítani kezdtem, így az első kör után már a 2. helyen találtam magam. Pedig tudtam, hogy nem lesz könnyű tartani a tempót az egyre melegedő időben, ilyen nehéz, homokos terepen. Olyannyira megijedtem ettől a nagy lehetőségtől, hogy a már előttem-utánam leszakadt mezőnyben el is méláztam és továbbmentem egy pedig egyértelműen jelzett, szalagozott!!! kanyarnál (én hülye). Hála hamar kapcsoltam a sok összeszedett pókháló segítségével, így mintegy 300-400 méter plusszal ugyan, de visszataláltam a helyes útra. Hamarosan frissítőponthoz értem, egy pohár víz után mentem is tovább. Azonban ekkor jött a fekete leves, az első körben már megismert, árnyék nélküli hosszú, végeláthatatlan „kéktúrás” homokút következett. Egyre gyakrabban tekintgettem az órámra, de a város csak nem akart feltűnni. Még egyet frissítettem, aztán tovább. Végre beértem a településre, de tudtam, hogy a stadionban még vár rám 2,5 kör a salakon, a tűző napon. Sajnos egy lány megelőzött, de már nem is bántam, mert tudtam, hogy mindenképpen dobogós helyen érek célba. Végül 1:46:20-nál állítottam le az órámat, így összetett 3. és 2. férfiként értem célba. Igazán boldog voltam, mert ilyen előkelő helyen nem igazán szoktam végezni, jól tudom, hogy ilyen idővel egy erősebb mezőnyben csak a középmezőnyben foglalhatnék helyet, de ez mit sem érdekelt akkor.

Egy gyönyörű kupával és egy szép éremmel gazdagodtam, a verseny után pedig a finom disznótorossal szinte egyből visszatöltöttem az elégetett kalóriákat. Jóízűen eszegettem a lelátón és arra gondoltam, hogy jövőre is mindenképpen el kell látogatnom erre a szimpatikus versenyre. Minden tiszteletem a maratoni távra nevezetteké, nem irigyeltük őket! Ugyanakkor természetesen nagyon köszönöm a szervezők és az önkéntesek munkáját is! Remek kis verseny volt!