III. Thermal Trail Race
A III. Thermal Trail Race verseny ezúttal a Május 1. fürdő (valamikori Püspökfürdő) település melletti Somló-hegy (Kráter) csodaszép karsztfennsíkjához, mészkőbányájához közel eső erdős-pásztorkodásra alkalmas réti legelős területen került megrendezésre. Köszönet Keller Elek GPS-nek, mivel sikeresen, eltévedés nélkül odaértünk a helyszínre, elintéztük a kötelező adminisztrációt, átvettük a rajtcsomagokat. A bemelegítést beszélgetés mellett oldottuk meg, eközben természetesen felmértük a lehetséges útvonal egy részét és persze készítettünk néhány fotót is.
Elég hosszúra sikerült a bemelegítés, mivel egy eltévedt csapat miatt kb. 20 perccel később lett elindítva a mezőny. De legalább nem fáztunk, igaz annyira hideg sem volt, ám az eső nem akart elállni, ami miatt kezdtünk egy kicsit aggódni. De főleg, mikor közölték, hogy már két napja esik az eső, akkor kezdtünk egy kicsit gondolkodni azon, hogy jól tettük-e, hogy eljöttünk. De már nem volt választási lehetőségünk, hiszen már itt voltunk, innen már nincs visszaút. De nem is szoktunk megijedni az extrém körülményektől sem.
Három táv közül lehetett választani (6, 10 és 20km), Zoli a 10 km-t választotta, mivel az előző hétvégén volt már egy kimerítő futása a Borvidék félmaratonon, én pedig, mivel „pihent” voltam a 20 km-t választottam. A 6 km-es szakasz eleje és vége közös volt a 10 km-es pályával, míg a 20 km, két kört jelentett a 10 km-es etapból.
Már az úton és a rajtnál is esett, de hála csak kissé szemerkélt, ami azonban síkossá tette a néhol amúgy is sáros, latyakos részeket. Mindhárom távot egy időben rajtoltatták el, így az elején kis tülekedés volt. Zolival próbáltunk előre jutni, de eközben szerettük volna az erőnket is beosztani, főleg úgy, hogy nem ismertük a pályarajzot, nem tudtuk mennyi szintkülönbség vár ránk. Ez sajnos nem mindig sikerült, így egy-két helyen, ahol tartós emelkedő jött, bele-bele sétáltunk, a szintben haladó és a lejtős részeket azonban becsülettel megfutottuk, ezért rendesen el is fáradtunk a végére.
Mind a ketten, ha kicsit helyenként fáradtan is, de sérülés, baleset nélkül lehoztuk ezt a mai napot és csodás élményekkel térhettünk haza. A táj szépségéről pedig a fotóink tanúskodnak.
Egy szomorú esemény, azért történt, mivel meg kellet válnom a cipőmtől, mivel szegényt eléggé megviselte a verseny, ezért érzékeny búcsút vettem tőle és kint hagytam Romániában.
Eredményeink:
10 km
Molnár Zoltán 10. hely 0:51:23
20 km
Rácz Krisztián 16. hely 1:58:59