Tegyünk a környezetért! Futás helyett szemetet szedtek a daruk.
Bejegyzés alcíme...
Mindig foglalkoztatott bennünket tavaszi lokátoros futásaink alkalmával, hogy az út melletti szemét összeszedésére össze kellene fogni, mert legalább nem bosszantana tovább, bennünket. Aztán a tett mindig elmaradt. Talán tudható ez annak, hogy a zöldmentes csupasz állapota a természetnek pár hétig tart, mert tavasszal elborít mindent a zöld fű és lomb, télen pedig a hó, és fagy.
Tudat alatt mindig ott volt bennünk: minden szemétkupac ott maradt a helyén csupán a szemünk elől van elrejtve.
Egyik beszélgetésünk alkalmával elhatároztuk egyik hétvégénk délelőttjét feláldozzuk azért, hogy megtisztítsuk a fent említett út mindkét oldalát.
Szándékunkkal megkerestük Csiha Imre állomásigazgató urat, aki támogatott bennünket , és engedélyezte, hogy a Püspökladányi Kísérleti Állomás szemét tárolójába elhelyezzük, amit összegyűjtünk. Elmondta rendszeresen szedik Ők is a szemetet, de az eredmény csak egy ideig tart, mert mindig van felelőtlen ember, aki nem becsüli meg környezetét.
Hárman kerekedtünk fel március 09-én szombat reggel és elhatározásunknak megfelelően a Kísérleti Állomás parkolójától elindultunk a Medgyes tanya felé, hogy megtisztítsuk az út mindkét oldalát. Közben csatlakoztak hozzánk futó ismerőseink páran, akik éppen kocogni indultak. Munkánkhoz a Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. ajánlott fel feliratozott szemeteszsákokat, melyeket ingyenesen visz el az ürítő autó. A nagyobb, zsákokba nem rakható szemét elszállítására a Püspökladányi Városüzemeltető és Gyógyfürdő Kft. segítségét kértük.
Tapasztaltuk munkánk során, hogy rengeteg apró szemét van szétdobálva. Az apróságokon kívül találtunk szőnyeget, téli kabátot, pulóvert, nylon köteget, kb 20 db hagymászsákot tele hagyma héjjal, és ismeretlen tartalmú bekötött zsákokat. Külön gócpont a szakmájukat űző emberek bokrok mögötti szemetes arzenálja.
Délre a Medgyes tanyához érve 5 db emblémás szemeteszsák telt meg melyeket beszállítottunk a Püspökladányi Kísérleti Állomás szemét tárolójába
Ha a mai nap nem is változtatta meg gyökerestül a világot, de bízunk benne, hogy el tudtunk indítani egy gondolatot melyet szem előtt tartva minimalizálni tudjuk a szemét mennyiségét a Farkasszigetben és azt körülvevő pusztában.