Nagyváradi félmaraton verseny 2011 – Jöttünk, láttunk, majdnem győztünk.
2011. szeptember 18-án csaknem ötszázan vettek részt az Európai Mobilitás Hetének keretében megszervezett első nagyváradi futónapon. A félmaratoni futást először szervezték meg Nagyváradon, a nemzetközi szabályok szerint megtartott versenyre Magyarországról is szép számmal jelentkeztek. Püspökladányt lelkes, 5 fős csapat képviselte.
Képen kis csapatunk - balról jobbra haladva Csató Ferenc,Keller Elek, Lévai istván, Rácz Krisztián, Molnár Zoltán – látható.
Oradea City Running Day-t nagyon precíz szervezés és nagyon kedves, családias hangulat jellemezte.
Az indulásnál szurkolók és szervezők tömege lelkesítette a futókat, akiket a verseny alatt több ponton vízzel, üdítővel, energiaitallal, csokoládéval, keksszel, gyümölccsel láttak el. A versenyre gyerekek is jelentkezhettek: az ő távjuk egyetlen kilométeres volt. A sétálóutcán mindeközben egy nagyváradi fitneszklub tartott bemutatókat különböző mozgásformákról, így az egészséges életmód iránt érdeklődők a stepaerobikkal és a zumbával is megismerkedhettek.
A versenyen végig nagyon jó volt a hangulat, a rendezőkön éreztük, hogy ezen a napon ők mindent elkövettek, hogy mi versenyzők jól érezzük magunkat. Elmondhatjuk, hogy ez a verseny tényleg a versenyzőkéért volt!
A püspökladányiak végül nagyon jól szerepeltek. Keller Elek kategóriájában ( félmaraton, M31-40 ) a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ugyanebben a kategóriában induló Molnár Zoltán ötödik, Rácz Krisztián hatodik, Csató Ferenc pedig a 24. helyezést érte el. A félmaraton M41-50 kategóriában induló Lévai István nagyszerű eredménnyel a 8. helyezést érte el.
Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a versenyt. Jövőre mi ott leszünk, gyertek Ti is!