Szombat hajnali 5:15-ös indulással vágtunk neki a Mátrának, pontosabban Gyöngyöspatának Orsival és másik három túratárssal, Attilával, Ádámmal és Bencével. Az idei negyedik NB2-es forduló következett, a Patai Mátra 50 TT-vel. Zavartalan napsütéses, szép időben rajtoltunk el 7:50-kor. Az MSTSZ ellenőr lapján láttam, hogy mindkét vetélytársam jóval korábban elindult már. Egy darabig együtt haladtunk Attilával, aki a 35-ös távon ment. A leghosszabb távon (51,5 km, 1992 m+) 14 ellenőrzőpontot kellett érintenünk, volt ahol csak pecsételtek, de többségében volt frissítés gyanánt házi süti, gyümölcs és víz is. Az elején direkt nem is válogattam a finomságokból, ne teljen vele feleslegesen az idő, pecsételés után egyből siettem tovább. A táv harmadánál Hideg-kútnál töltöttem újra a hidratációs zsákomat vízzel. Inkább cipelek ilyenkor 0,5-1 kg-mal is többet, csak ne érjen meglepetés, hogy kifogyott a vizem. A túra javarészt ismerős útvonalon zajlott, tavaly ugyanis a 35-öt teljesítettem. Mátrakeresztes volt az egyetlen lakott település, amelyet érintettünk. Így tudtam, hogy egy kocsmának, boltnak csak lennie kell, ugyanis nagyon vágytam már egy sörre. A bolt 12:00-ig nyitva volt, én 11:45-re értem oda, huhh ez ki volt számolva. J Ilyenkor nem érdekel, ha egy kicsit lötyög is a hasam, de egy hideg sörnél nincs jobb ilyen melegben. Kicsit sétáltam a pihenés után, ettem is néhány falatot, úgyis emelkedő jött. Itt elkezdett esni az eső, a talaj is jóval mélyebb volt, csúszkáltam is rendesen az inkább könnyű terepre való cipőmben. A nap legszebb kilátást biztosító pontjára felérve már elállt az eső. A Világos-hegy sziklás terepén jó lett volna kifeküdni kicsit napozni és gyönyörködni az elénk táruló szépségben, de ez most nem az az alkalom volt. Lefelé abszolváltam a legnagyobb tévesztésemet. Egy bedőlt fa összezavarta az amúgy is nehezen követhető útvonalat, így miután rájöttem, visszamászni már nem szerettem volna, kénytelen voltam toronyiránt lefelé oldalazni az igen gazos, meredek oldalon. Meg is érdemeltem, miért nem figyeltem jobban. Nem voltam egyedül, egy túratársam is épp így járt, úgyhogy ketten kerestük türelmetlenül a helyes útvonalat. (Ilyenkor remekül lehet szitkozódni, „köpködni”, hogy lehetek ilyen béna....) Miután meglett a helyes út, el is búcsúztam a bajtársamtól és újra futni kezdtem. Fajzatpusztára érve már tudtam, hogy kb. csak 10 km lehet a végéig. El is kezdtem matekozni, jó lenne 7 óra alatt beérni, na meg esetleg utolérni valamelyik vetélytársamat. Az előbbi terv nem sikerült, de az utóbbi nagy örömömre meglett. Nem hittem volna, de a vége előtt beértem Koch Krisztiánt, aki vezeti az NB 2-es bajnokságot, ezzel több, mint egy órát faragtam a köztünk lévő különbségből. Így számomra újra felcsillant a remény, hogy meglegyen az áhított első hely a bajnokságban. A célba érvén már vártak a többiek, akik szintén sikeresen teljesítettek. Nem sok erőm volt az ünneplésre, egy hideg vizes tusolás után viszont visszatért az életkedvem. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy a tavalyi után idén nem kaptunk borkóstolós kupont, így hát lassan elindultunk haza. A bajnokság felénél 35-40 perccel lehetek elmaradva az első helytől, illetve kb. 2 órával vezetek a harmadik előtt, így még bármi lehet, csak tudjak részt venni mind a négy hátralévő fordulón.