„Jót, s jól”

A Zemplénben utoljára egyetemi terepgyakorlat keretében jártam, teljesítménytúrázni eddig még nem, így éppen itt volt már az ideje. A túra NB1 és NB2 újabb fordulója ezúttal a XVIII. századi íróról, költőről, Kazinczy Ferencről elnevezett teljesítménytúra és terepfutás volt. A leghosszabb táv a 200 km volt, illetve ennek lehetett teljesíteni résztávjait különböző módokon, 100 valamint 50 km-es etapokban is. Robi sógornak a 200-as (206,5 km 7340 m+), míg nekem az egyik 50-es résztávja, a Szalánc 50 (54 km 1930 m+) volt a kötelező penzum.

Pénteken 9:00-kor indultunk Robival a Sátoraljaújhely melletti Széphalomról. Az ő tempójában mentünk végig a Széphalom 50-en (57,2 km 2120 m+) a másnapi kötelező 50-esem előtt. Az egész nap folyamán iszonyú meleg volt. Én mentem volna előre, de Robi visszafogott, ne fussuk el magunkat az elején. Jó is volt ez nagyon, mert a nap végére így is rendesen elkészültem az erőmmel, 8 óra 45 perc alatt értünk be Füzérre a célba.

Én a sebeimet nyalogattam, ettem-ittam, miután magamhoz tértem, míg Robi mindezek után még továbbindult a „maradék” 150 km-ére. Füzéren a látogatóközpontban felállított sátorban lehetett nézni az EB meccseit és kényelmesen elfogyasztani a bőséges frissítőt, amivel várták a beérkezőket/továbbindulókat. Füzér volt az abszolút központ, ide ugyanis 3x érkeztek a 200-as távon indulók. Vacsora, meccsnézés és fürdés után próbáltam kicsit aludni. Erre a földön nyílt lehetőségünk. Ez igazából nem okozott gondot, sokkal inkább az, hogy folyamatosan jött valaki a mosdóba, vagy lefeküdni, vagy netán továbbindulni és ez általában villanyfénnyel, zajjal járt. Az 5-6 órás forgolódásból összességében kb. egy óra alvás lehetett, de ez is elég volt arra, hogy legalább a lábaimat pihentessem.

Reggeli után hamar útnak is indultam, hogy minél előbb letudjam legalább az út felét a hűvösebb délelőtti periódusban. Nemsoká elhaladtam Benéné Márki Ilike mellett, aki szintén a Szalánc 50-en indult, csak kicsivel korábban. Elég jó átlaggal mentem az első 10 km-emen, azonban kb. 12 km-nél, immár a határ túloldalán az aszfalton volt egy félreértelmezhető jelzés, sehol senki nem volt a környékemen, az itinert is elnéztem, így elmentem 5 km-t rossz irányban (ez oda-vissza 10 fölösleges km-embe és durván 1,5 órámba került). Ezután persze alig vártam, hogy a Szlovákiában lévő Nagyszaláncra beérjek. Itt egy kocsmában volt az ellenőrző pont, ahol vágott sört (alul barna, felül világos sör), illetve kofola kólát lehetett inni a már megszokott zsíroskenyér, lekvároskenyér, kekszek, gumicukrok, csokik, stb. mellett. Ilyesmi sorrendben el is fogyasztottam mindent, ami csak elém került olyan szomjas és kiéhezett voltam. Tele hassal felsétáltam a Nagyszalánc fölött magasodó várba, aztán ahogy ülepedtem kicsit, futni kezdtem. Próbáltam kozmetikázni az elvesztegetett időt, hamarosan utol értem Ilikét, aki közben újra elém került J, majd Robit, aki már 125-130 km-énél járhatott és már eléggé fájlalta a sarkát, lábait. Jó darabon mentünk együtt, az Izra tónál még frissítettünk egy nagyot, majd magára hagytam. Ezután kezdődött csak az igazi csemege. A szlovák-magyar határon a zöld jelzést és a határköveket kellett követni és eközben hét vízmosáson kellett átküzdeni magunkat. Az igen combos Hársas-hegy tartós emelkedője, a Köves-hegy, majd a Bába-hegy után Pusztafalun tudtunk végre frissíteni Lassan közelítettünk Füzér felé, a Csata-rét után az Országos Kéken mentünk fel a várba, majd le a faluba. Itt volt a túra végállomása számomra. Mondhatom rendesen kifutottam magam, így 9:45 alatt teljesítettem a távot. Ami sajnos elég karcsú az egy nappal korábbi „kímélő” üzemmódban letolt 56 km után. Igaz valójában a kötelező 54 km helyett 64,5 km lett a vége. Így sajnos mindkét NB2-es vetélytársam előttem ért be, de összesítésben megtartottam a második pozíciómat. A következő túrára kénytelen leszek jobban felkészülni az útvonalból és a jelzésváltásokból.

A 2 x 50 km (valójában 57,2 + 64,5 km) után csak az esett jól, hogy beértem és végre nyugalomba helyezhettem magam. Érdekes módon nem fáradtam úgy el a második napon, mint az elsőn. Letusoltam, visszatöltöttem a kalóriákat, majd vártam Robit és Ilikét. Érkezése után Robi hosszasan tanakodott, hogy folytassa-e, annyira fájt már a lába. Végül úgy döntött, hogy itt a vége és nem megy neki az utolsó 4. szakasznak. Így is csodálattal néztem rá, én mindkét etap után képtelennek éreztem volna magam arra, hogy egyből továbbmenjek. Az estét még Füzéren töltöttük, ismét a földön, hálózsákban. Alvásmennyiség tekintetében volt már jobb hétvégém is :D A túra egyébként kifogástalan rendezésű volt, minden frissítőállomáson bőséges választék várt bennünket az asztalokon. A sikeres teljesítésért járt egy póló, egy kitűző vagy jelvény a választott táv függvényében. Azt hiszem jövőre is itt a helyem és mindenképp neki vágok egy pihenő nélküli 100-asnak.