2013-2014-ben, amikor először megérintett a teljesítménytúrázás-terepfutás szele, többször is hallottam a Mátrabérc TT-ről. Akkor még nem igazán tudtam mit is takar e név. Tavaly azonban jobban utánanéztem a dolgoknak, megtudtam, hogy a Mátra legmagasabb pontjain, K-Ny-i irányban a főgerincen végighaladó, 55 km-es, 2734 m+ szintet 13 órán belül kell abszolválni ahhoz, hogy elmondhasd magadról, hogy teljesítetted a Mátra egyik legkeményebb túráját. Hogy ezt futva vagy sétálva teszed, az tulajdonképpen mindegy. Az eddigi legjobb időt a hazai terepfutás legnagyobb ikonja, Németh Csaba 5:08-as idővel állította fel. Tudni kell még azt is a túráról, hogy idén volt a Hanák-Kolos Turistaegyesület 30. rendezése, azaz elég nívós eseményről beszélünk. Az évek során a gyalogos túrázók mellett egyre többen futva, kocogva teljesítették a távot, ez viszont konfrontálódáshoz vezetett a néhol keskeny, egynyomos, nehezen járható szakaszokon. A futók ugyebár sietnének, a túrázók viszont kényelmesen, önmagukról olykor megfeledkezvén bandukolnak, így nem mindig hallják, hogy a hátuk mögött valaki előzésre készül. Éppen ezért 1-2 éve egy másik versenyszervező meglátta benne a lehetőséget és megalkotta a Mátrabérc trailt a terepfutás szerelmeseinek, ami gyakorlatilag ugyanazon az útvonalon halad végig, csak alacsonyabb szintidővel és jóval magasabb nevezési díjjal rendelkezik. Itt már nem kell kerülgetni iskolás csoportokat, lassabban haladó sétálókat, csak 100-150 remek képességű futó indul. Vacilláltam az év elején, hogy melyikre is nevezzek, de úgy gondoltam, hogy először az erőmet felmérni jó lesz a TT is, 40-50 ember itt is futja a távot és a legjobb idők is általában itt születnek, nem a terepfutás során. Számomra tavaly még egy utcai maraton is feladta a leckét, idén azonban már csak a sikeres teljesítésre tudtam gondolni.

 Nem igazán szoktam taktikázni, azonban a legutóbbi versenyemen a VTM-en eléggé fáradt voltam, ezért most a verseny előtti éjszakát Egerben egy kollégiumban töltöttük szimplán azért, hogy nyerjünk kb 1,5 óra plusz alváslehetőséget. A rajt Sirok-Kőkútpusztán volt, a cél pedig Szurdokpüspökiben. Így ez a szokásostól eltérően nem körtúra volt, hanem lineáris vonalvezetésű. Orsi volt a szerencsés, aki áthozta az autót a célba, majd várt rám és két útitársunkra, Balázsra, aki szintén a Mátrabércen, illetve Alira, aki a Hanák-Koloson (35,6 km, 1279 m+) indult a Kékestetőről, emellett még a Muzsla névre keresztelt táv volt (25,6 km, 830 m+). Hiába csak 25 km-ről kellett odakocsikáznunk, Kőkútpusztán így is 5:50 felé szálltunk ki a kocsiból. Elég nagy volt a tömeg, így sajnos lecsúsztunk a 6 órás rajtról (akik végig futották, ők akkor indultak gyakorlatilag). Utólag úgy gondolom jobb is volt ez így, mert legalább nem futottam el magam már az elején. Az idő kellemes 10-12 fok körüli lehetett, viszont mindvégig szemerkélő eső nehezítette a dolgunkat. A teljes távot nagyjából három részre bontottam, ennek megfelelően próbáltam beosztani frissítőmet, erőmet. A táv első harmadát, a kékestetői ellenőrző pontig 2:35 alatt hoztam le, ami nem számít rossz részeredménynek. A megbeszéltek szerint Orsival találkoztam itt, aki felhozta a Kékesre Alit, neki ugyebár innen indult a Hanák-Kolos távja. Nem is gondoltam rá, hogy Orsi ennyire felkészül, de hála hozott nekem friss pólót, aláöltözőt, ez igazán jól esett, mert ezen az első 19 km-en már rommá áztam. Átöltözés után elbúcsúztam Tőle, találkozunk Szurdokpüspökiben! Az útvonal középső szakaszában nagyjából ismerős utakon jártam, tudtam, hogy vár rám a Sombokor meredek lejtője, ám hiába tartottam tőle, viszonylag könnyen lejutottam. Ezen a szakaszon volt egy-két figyelmetlenségem, de hála nem lett belőle sérülésem, pár karcolással megúsztam. Sajnos már jelentkeztek a fáradtság tünetei így muszáj voltam egy zselét elfogyasztani. Be kell lássam, szuper találmányok ezek, bármennyire is ágálok ellenük. Még jó, hogy mindig elég hamar sikerült legyőznöm a fáradtság gondolatát, így lassan elértem az utolsó, legfélelmetesebb szakaszhoz, a Muzslához. A tapasztaltabb sporttársaktól elrettentő sztorik százait hallani a Muzsláról és a véget nem érő emelkedőiről, kissé tartottam tőle én is. Az erőm fogytán volt ugyan, de fölfelé sétálva nem volt semmi gond, a tető azonban csak nem akart eljönni. Közben kifogyott a vizem is, csak reménykedtem, hogy lesz frissítési lehetőség a tetőn lévő ellenőrző ponton. Ott azonban csak pecsételtek, frissítő semmi sem volt. Így a végére folyadék nélkül maradtam az utolsó 7-8 km-re. Az eső csak esett, egyre sárosabb lett az út is. El is fáradtam rendesen, szomjaztam, igen vártam már a végét. Azonban még egy kis csattanó várt még rám Szurdokpüspöki határában. A nedves föld vastagon, mint egy kangoo cipő ragadt a talpamra, alig bírtam már tőle emelni a lábaimat, azt hiszem ez volt a legrosszabb mindvégig. A templom látványa, a falu közeledte arról árulkodott, hogy közel a vége, sőt még mielőtt teljesen kiszáradtam volna volt még egy kút is a falu szélén, amit persze rögvest letámadtam. Az iskolába érvén bemutattam a rongyosra ázott itineremet, így a végén 7:16 perces időt nyomhattak az oklevelemre. Ezzel a 19. helyen sikerült beérnem. Az év két számomra legnehezebbnek ígérkező feladatát ezzel letudtam, kezdődhet a teljesítménytúra NB II.-es bajnoksága. Remélem, hogy ott tudok lenni majd a fordulókon és sikerül jó helyen zárnom az év végén!