Az ötödik hőségriasztást adták ki augusztus utolsó hétvégéjére, ezen a szombaton került megrendezésre a II. Panorámafutás Zebegényben. A tavalyihoz hasonlóan most is a 25 km-es távra neveztem, Zebegény-Nagymaros-Zebegény-Szob-Zebegény útvonalon. A rajt kora délutáni időpontban volt, amikor minden rendes ember szervezete az emésztésre koncentrál. Sajnos elkövettem egy égbekiáltó hibát, sokat ettem. Az első kilométerek alatt liftezett a gyomrom és a 38 fokos aszfaltszagú meleg csak rontott a helyzetemen. Már az ötödik kilométernél fel akartam adni a versenyt, a velem szembe sétáló emberek látványa is erre a cselekedetre ösztönzött. Minden izomrostom, idegszálam tiltakozott a futás ellen, volt olyan pillanat, amikor azt éreztem a következő lépésnél nem bírom felemelni a lábam. Egyedül az agysejtjeim gondolták úgy, hogy tovább kell mennem. Közhely, de igaz „minden fejben dől el”! Különböző gondolatok támadtak rám, mint pl „tiszta hülye vagy, minek csinálod?” vagy „ne rinyálj már négy hőségriadót végig futottál!”. Ez utóbbi tovább lendített egy-egy holtponton. Tudtam, hogy extrém meleg lesz és szinte végig „élvezni” fogom a napsugarak társaságát, így elterveztem minden frissítőponton elidőzöm, sokat iszom, de sajnos a szervezők nem voltak felkészülve erre. Volt ahol elfogyott a víz, a beígért izotóniás ital felforrt, sokan rosszul lettek, szinte bármit odaadtunk volna egy pohár vízért. Tizenhét kilométernél megláttam drága férjem és ez hatalmas erővel vitt tovább, nagyon jó ilyenkor pár szót váltani szeretteinkkel. A következő nyolc kilométer számomra maga volt a Himalája, óriási hegynek láttam minden emelkedőt. Nem vagyok hozzászokva nagy szintkülönbségekhez, de ezeket is sikerült megfutnom. A célban már több családtag is várt és a célkapuba szökdelve érkeztem J. Akkor ott úgy éreztem megérdemlem a szpíker dicséretét ami így hangzott „Papp Zsoltné érkezik a célba, micsoda teljesítmény, fantasztikus, gratulálunk!” A válaszom akkor ott így hangzott volna „Hehehe köszi, de én ide többet nem jövök” Másnap reggel természetesen már nem így gondoltam.