Pörögtek a körök Hajdúszoboszlón
„1. Pörögnek a körök” – néven szervezett futóversenyt Szűcsné Sári Mariann, Hajdúszoboszló futónagykövete, május huszonharmadikára. Itt a cél most nem a klasszikus értelemben vett táv legyőzése volt, hanem az adott idő alatt, minél „messzebbre” jutni.
A versenyre résztvevői nem távot, hanem időtartamot választhattak a nevezés leadásakor. Egy, kettő, négy vagy hat óra áll majd rendelkezésre a kilométerek gyűjtésére a startszó pillanatától.
A szintek tehát az adott futó edzettségi szintjéhez választhatóak. A kezdők fel tudják mérni, hogy hol is tartanak, a tapasztaltabbaknak remek lehetőség legyőzni az eddigi határokat. Az ultrafutóknak természetesen a leghosszabb táv ajánlott.
Futó Daru Sportegyesületből hárman pörgettük a köröket.
Pappné Évi és Zséder Zsolt a 4 órás, Rácz Krisztián pedig a 6 órás időfutamot vállalta be. Nem tudom, hogy Mariann – a szervező- hogy intézte el, de a verseny ideje alatt folyamatos frissítést kaptunk eső formájában. Nem akart elállni, ami annyira nem volt rossz, mivel folyamatosan hűtés alatt volt a szervezet, csak a cipő cuppogása volt egy kissé idegesítő a harmadik óra után. Ruha cserének nem sok értelme lett volna, mivel 1 perc múlva úgyis átázott volna minden.
Összességében csak jókat mondhatunk a versenyről, jó hangulat volt végig, a szervezők is figyelték minden kérésünket és amit tudtak azt teljesítették is rögtön.
Hivatalos eredményeket még nem tudunk, de valószínűsíthetően az alábbi távokat gyűjtögettük össze:
Papp Zsoltné Évi 4 óra alatt: 37,68 km ( Kat. 3. helyezett)
Zséder Zsolt 4 óra alatt: 33,6 km
Rácz Krisztián 6 óra alatt: 61,35 km (Kat. 2. helyezett)