2013. máj 20.

Molnár Zoli teljesítette a 4RUN futóverseny sorozatot!

írta: Futó Daru S.E.
Molnár Zoli teljesítette a 4RUN futóverseny sorozatot!

Mi is a 4RUN?

Félmaraton futóverseny sorozat, ahogy eddig Magyarországon még nem volt!

969652 469614046446740 33609225 nA sorozat 3 város összefogásának eredménye, persze a végeredmény már a futólábakon áll, illetve szalad! Márciusban Debrecen, a cívis város várta a futókat, majd a tavasz utolsó hónapjában a borok bölcsőjében, Szekszárdon teljesíthették a futók a 21 km-es ( 24km ) távot, átírva ezzel „a májusi eső aranyat ér” mondást „a májusi futás bronzot ér” ígéretre. A nyár előhírnökeként pedig a versenysorozat harmadik állomása hol másol is lehetne, ha nem a Balaton Fővárosában, Keszthelyen. Összefoglalva tehát: 3 nagyszerű helyszín, 4 érem (3 + 1 összetett)

Zoli ebben az évben célul tűzte ki, hogy teljesíti a 4RUN sorozatot. Debrecenben túlteljesítette a tervet, mivel félmaraton helyett a maratoni távot futotta, ezt követően Szekszárdon hegyen-völgyön futva teljesítette a közel 24 km-es távot és pünkösd hétvégéjén pedig megérkezett Keszthelyre, hogy célba érjen a sorozat utolsó versenyén is.

935892 469472673127544 1391322698 nKeszthelyen minden eddiginél több, mintegy 1350 résztvevő jelentkezett a versenyre. A legnépszerűbb versenyszám egyéniben idén is a félmaraton ( 697 induló ), de a maratoni távon is sokan, mintegy kétszázan indultak.

943523 469472609794217 1111308788 nZoli nagyszerű eredményt ért Keszthelyen, abszolút kategóriában a 697 indulóból a 42. helyen ért célba, korosztályában a 178 indulóból a 13. helyezést érte el, ideje pedig 01:35:26.

943660 469613923113419 1441526140 nGratulálunk Zoli!

Szólj hozzá