2013. már 31.

Lévai István a Maratonfüred távját teljesítette

írta: Futó Daru S.E.
Lévai István a Maratonfüred távját teljesítette

ppic 6 BSZM befuto 3nap 5982013. március 21-24 között rendezte meg a Budapest Sportiroda a 6. Balaton és Félbalaton szupermaratoni versenyét.

A mezőny csütörtökön indult Siófokról és a Balatont megkerülve vasárnap érkezett vissza a rajt helyszínére. A négynapos versenyen rendkívüli teljesítményt nyújtottak a futók, de idén még az időjárás is külön akadályt okozott a résztvevőknek. Mindegyik napot a hideg idő (-3;+5 C között) jellemezte, emellé párosult a viharos szél, az eső, a havazás és a jeges utak. A verseny távját, amely összesen 195 km-t tett ki, a négy nap alatt egyéniben, párban vagy négy fős csapatokban lehetett teljesíteni. Emellett több betét számot is kialakított a BSI főleg azok számára akiknek nem jutott 4 nap szabadideje a futásra. Így akár két napra (félbalaton szupermaraton) vagy akár egy napra is (maraton+, maratonfüred) lehetett csatlakozni a Balatont körbefutók mezőnyéhez. A püspökladányi Futó Darukat Lévai István képviselte az idei versenyen, aki a harmadik napon sorra kerülő Maratonfüred névre keresztelt maratoni távot teljesítette. A maratonisták a badacsonytomaji rajtnál csatlakoztak a szupermaratonistákhoz, hogy a balatonfüredi Tagore sétányon együtt érjenek célba. A már említett zord időjárás mellett ezt a szakaszt a rengeteg emelkedő is nehezítette. István a 21.maratonját 4:19:52 alatt teljesítette. A hangulat, a gyönyörű Balaton felvidéki táj és a teljesítés öröme utólag feledtette a nehézségeket.
Összességében elmondható, hoy a BSI ismét bizonyított, nagyszerűen sikerült a szezonnyitó futóversenye.
Szólj hozzá