Ismét futóverseny volt Nagyváradon
Képen balról jobbra: Molnár Zoltán, Lévai István, Mészáros Judit, Szilágyi Fruzsina, Keller Péter, Rácz Krisztián látható.
Egy év után újra visszatértünk Nagyváradra, hiszen vasárnap rendezték meg a Nagyváradi Nemzetközi Félmaraton és Városi Futónap második kiadását. A már tavaly is nagy sikernek örvendő rendezvény Nagyvárad legnagyobb tömegsporteseményévé nőtte ki magát.
A verseny szervezője az Xterra Sport Sportklub nagyon jó hangulatú versenyt szervezett, melyhez hozzájárult a remek helyszín is, a szép környezet miatt is már megérte eljönni a versenyre. A versenyközpont a Szigligeti színház előtt lett felállítva és a verseny útvonala sem volt mindennapi, hiszen a Sebes-Körös partján a színháztól az Észak-Őssiben épült hídig lett kijelölve.
Tavalyi rendezvényen a különböző futamokban összesen 552-en vettek részt, idén pedig kb. 1000 profi és amatőr futót vett részt a versenyen. A félmaratoni táv, amely 21 kilométert tesz ki, bekerült a Román Atlétikai Szövetség versenynaptárába is, így az Románia országos félmaratoni bajnokságának számított. Ennek köszönhetően sok remek futó érkezett a versenyre ami meg is látszott az eredményeken. Daru Futók is sokat köszönhettek az erős mezőnynek, mivel mindannyian szuper időket futottunk, sokat javítottunk legutóbbi versenyeredményünkön.
Daru Futók eredményei:
Kategória/helyezés | Név: | Idő |
F18-30 | ||
22 | Szilágyi Fruzsina | 01:45:10 |
M18-30 | ||
66 | Keller Péter | 01:50:51 |
M31-40 | ||
14 | Rácz Krisztián | 01:31:15 |
16 | Molnár Zoltán | 01:31:30 |
M41-50/10 | Lévai István | 01:44:15 |
A legnagyobb érdeklődés a jótékonysági futást kísérte, melynek püspökladányi résztvevője is volt Mészáros Judit személyében. Ennek során mindössze a félmaraton negyedét, 5 kilométert kellett lefutni. A jótékonysági futam húszlejes nevezési díjából tíz lej a Váradon épülő hospice-központ építését segíti majd.
A verseny után mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen mindenki teljesítette az önmaga által kitűzött célt.