2016. jún 05.

Keller Elek beszámolója az elmúlt hónapokban elért eredményeiről

írta: Futó Daru S.E.
Keller Elek beszámolója az elmúlt hónapokban elért eredményeiről

Az utóbbi néhány hónapban keveset hallottunk Elek eredményeiről, de most bepótoljuk és egy rövid beszámoló keretében Elek bemutatja, hogy merre járt és milyen eredményeket ért el:

Elek-Mátrabérc

Az első versenyem 2016.04.17-én Szurdokpüspökiben volt, a Mátrabérc Trail nevezetű terepfutóversenyen, ahol 27km-t (1130 D+) 2ó:37p31s alatt teljesítettem ezzel az összetettben 5. helyen végeztem, 132 értünk célba.

Elek-Komárom

A következő verseny egy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által szervezett terepfutóverseny volt, a helyszín Komáromban a monostori erőd. Nyílt kategóriában indultam 6000m-n, 22p:40s alatt értem a célba, ezzel az idővel 1. helyen végeztem.

Elek-Gyula

2016 május 7-én került megrendezésre a VIII. Várfürdő félmaraton, Gyulán, (fuss a sérült gyerekekért). Többszöri alkalommal vettem már részt a versenyen, a 21 km-t elsőként teljesítve értekeztem a célba 1ó:25p:40s idővel. Tűzoltó kategóriába voltam nevezve amit 4. alkalommal nyertem meg. Mivel tűzoltó kategóriában voltam nevezve, ezért elsőnek történő célba érkezésem nem számított az abszolútba.

Elek-Zánka

Ezt követte Zánkán OKF atlétikai bajnokság. Ezen a versenyen 1500m-en indultam, az ország minden megyéjéből indultak tűzoltók, a távot 4p:50s alatt teljesítettem ezzel az idővel 3. helyen végeztem.

Elek-kékes

Június 4-én rendezték meg a 19. Kékes csúcsfutást, ahol. 3. alkalommal vettem részt a versenyen. 11.6 km és 671m szint. várt a versenyzőkre. Én 54p:32s alatt értem fel így összetettben 8. helyen végeztem, még 1525 sporttársam hódította meg a csúcsot.

Szólj hozzá