2016. feb 10.

Kérdés - felelek Pappné Évivel

írta: Futó Daru S.E.
Kérdés - felelek Pappné Évivel

éva

 

1. Hogyan értékeled az elmúlt évet, sportteljesítményedet, valamint eredményeidet tekintve?

 A tavalyi év elején két célt tűztem ki magam elé, melyeket szerettem volna elérni a futás terén. Az egyik a két órán belüli félmaraton teljesítése, a másik a maraton lefutása volt. Az előbbi sikerén felbuzdulva év közben mertem nagyot álmodni és már nem csak a maratoni táv meghódítása lebegett a szemem előtt, hanem annak négy és fél órán belüli teljesítése is. Mindent megtettem a célom elérése érdekében, így az eredmény nem maradt el. Elégedett vagyok az elmúlt évi teljesítménnyel, ugyan 120 km-rel kevesebbet futottam, mint 2014 évben, így is 2650 km-rel zártam a 2015 esztendőt.

2. Tartottál-e pihenőt, hogyan próbálod megoldani a téli edzéseket?

 Sajnos pihenőt nem tartottam és tudom, hogy ez nem helyes. Októberben futottam első maratonomat és ugyan edzéstervet nem követtem, két fontos tényezőt figyelembe vettem: az egyik a heti kilométereim száma haladja meg a 42 km-t, valamint két hosszabb 30 km feletti táv teljesítése a megmérettetés előtt. A pihenés nagyon fontos a kiégés elkerülése végett is és Futó Gergő sporttársam tanácsa alapján a teljesítményem is javulna, ha legalább két hét pihenőt beiktatnék év végén. Ezt a jövőben megpróbálom szem előtt tartani. A téli időszak a hosszú, lassú, alacsony pulzuson végzett futásoké, amiket nagyon szeretek. Nincs olyan rossz idő, ami visszatartana a futástól, persze fontos a megfelelő öltözék.

3. Mik az idei terveid, sportcéljaid?

 Szeretnék ebben az évben is egy maratont teljesíteni és megpróbálok javítani a félmaratoni eredményemen. Az utóbbihoz mindenképp több intervall, fartlek jellegű futást kell beiktatnom. A gyorsaság nem az erősségem, inkább szeretek távokban gondolkodni. Örülök, hogy a családtagjaim közül is egyre többen megszerették ezt a mozgásformát, a jövőben még több embert szeretnék motiválni. Aki kedvet kap hozzá nyugodtan csatlakozhat hozzám, hozzánk.

Szólj hozzá