2015. okt 29.

Less Nándor emléktúra 2015

írta: Futó Daru S.E.
Less Nándor emléktúra 2015

unnamedOktóber 10.-én rendezték meg a szokásos Less Nándor Emléktúrát Cserépfalun. Már előző este ott aludtunk a faluban, így viszonylag kipihenten ébredtünk, illetve reggel nem kellett a parkolással sem bajlódni a nagy tömegben. Ez volt a harmadik Less Nándor túránk, de idén egy kicsit nedvesebb és hűvösebb volt az idő, mint 1-2 évvel ezelőtt megszoktuk. Robi és én már korábban elindultunk az iskolába a rajt helyszínére. Ő terepfutás kategóriában 66 km-en, míg én a teljesítménytúra 66 km-én indultam. A lányok még pihentek reggel, ők ugyanis a 20 km-es távon indultak később. Hogy saját tempómban haladhassak végig, nem vártam meg a 8 órás terepfutás tömegrajtját, hanem kicsit korábban már 7:25-kor nekivágtam a végeláthatatlan útnak. Hála az eső hajnalban kieste magát, így nem bosszantotta a túrázókat, futókat. A 66 km-en 2387 m+ szintemelkedést kellett legyőzni, 15h-ás szintidőn belül. Szinte végig egyedül haladtam, de ez abszolút nem zavart. A talaj és terepviszonyok elég változatosak voltak, a legegyszerűbb jól járható erdei utaktól kezdve a sziklás, köves utakon, patakvölgyeken, réteken átkelve vitt az út a célig, de mindvégig rendkívül izgalmas, technikás volt. A túra legszebb pontja számomra a Tar-kő volt, ahová együtt értem fel a terepfutás kategóriában induló Szabó Judittal és a közelmúltban Európa leghosszabb terepfutóversenyén diadalmaskodó Barta Lacival. Innen tiszta időben csodás kilátás nyílik, bár ezúttal a felhők megnehezítették ezt, de nem bántam, hisz sok időm egyébként sem volt bámészkodni. Összesen 13 ellenőrző ponton kellett pecsételtetnem az igazoló füzetbe és ezek közül kb. 7-8 ponton volt frissítési lehetőség is (víz, szőlőcukor, banánkarikák, alma, stb.). A táv második felében már sokat lassultam, de erre számítottam is, viszont túl a felén már jobban tudtam kalkulálni a várható beérkezésemet, így megnyugodtam, hogy még sötétedés előtt sikerül beérnem Cserépfalura. Utunk során érintettünk néhány kis hegyi falvat: Cserépváralját, Répáshutát, Bükkzsércet. A Nyomó-hegy egy kicsit megfogott a végén, így 9 óra 12 perces idővel értem célba, amelynek rendkívül örültem. Robi barátom 9 óra 29 perces idővel zárt. A lányok pedig 5 óra 25 perc alatt teljesítették a 20 km-es távot. Az ellátásra és a túra színvonalára nem lehet panaszunk, ugyanaz a jól megszokott, kiváló rendezés volt, mint máskor!

Szólj hozzá