2014. sze 22.

Kiválóan szerepeltek a Futó Daruk Nagyváradon

írta: Futó Daru S.E.
Kiválóan szerepeltek a Futó Daruk Nagyváradon

DSC017242014. szeptember 21.-én, immáron 4. alkalommal rendezték meg Nagyváradon a Digi és a Hervis által támogatott városi futóversenyt. A belvárosban a Körös-parthoz közel a Ferdinánd téren állították fel a versenyközpontot és biztosították az 5,25 km hosszú pályát, amelyen félmaratont egyénileg, két, illetve négyes váltóban is lehetett futni, vagy egyénileg 5 és 10 km-t is. Emellett volt még céges futás és természetesen a gyermekekre is gondoltak egy közel 1 km-es távval. Sok ismerős futóval találkozhattunk Berettyóújfaluból, Debrecenből, egyéb futóeseményekről, akikkel baráti, sporttársi kapcsolatokat ápolunk. A magyar és román versenyzők mellett érkeztek még Ausztriából, Csehországból, Németországból, Olaszországból, Kenyából, és az USA-ból is versenyzők. Természetesen a kenyai futók győzelméhez nem férhetett kétség. A borult idő végig kísérte a napot, szinte egész délelőtt szemerkélt az eső, de szerencsére csak a verseny végeztével vált nagyobb intenzitásúvá. Így a több helyen is felállított frissítőponton nem fogyott túl nagy mennyiségben a víz és az izotóniás folyadék.

DSC01769A Futó Daruk közül Csató Ferenc, Keller Elek és Rácz Lajos egyéniben, míg a Futó Gergely Molnár Zoltánnal páros váltóban futotta le a félmaratont.

 Félmaratonon a 200 induló közül:

 6. hely Keller Elek: 1:22:09

19. hely Rácz Lajos: 1:34:16

128. hely Csató Ferenc: 1:57:37

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy külön gratuláljak mindhármójuknak, Elek és Lali egyéni legjobb, míg Feri idei legjobb eredményét érte el ezen a távon! Csak így tovább!

DSC01768Félmaraton kétfős váltóban Futó Gergely és Molnár Zoltán 14 csapatból a 4. helyen végzett összesített 1:30:05-ös idejükkel. Sajnos az áhított dobogós helyezésük elmaradt, de a teljesítmény és a csapatmunka hatékonysága megkérdőjelezhetetlen! A megszokott gyönyörű érem mellett egy szép technikai póló is bekerült futóink gyűjteményébe. Ahogyan a molinó reklámszövege is mondja: See you next year!

Szólj hozzá